A fiatalok életében az egyik legfontosabb és egyben legnehezebb lépés a saját lakás megszerzése. Sokan csak a szülői házban maradással és így az albérleti díj megtakarításával tudják összegyűjteni a hitelhez szükséges önrészt. Vajon ma egy fiatal mennyi idő alatt tudja félretenni ezt az összeget?
Nagy segítség, ha nem kell albérletet fizetni
A lakáspiaci változások, a dráguló ingatlanok és albérletek nehéz helyzetbe hozták az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalokat. Leginkább azokat, akik nem kaphatnak több milliós segítséget a családjuktól. Bár az is nagy támogatás, hogy a szülői házban nem kell albérletet fizetni, így annak összegét félretehetik. Azonban a megtakarításhoz nagy önuralom kell, hogy fesztiválbérletekre, utazásokra és új holmikra ne folyjon el a spórolt összeg.
Az ingatlan értékének legalább 20 százaléka az önerő
Tegyük fel, hogy sem a tanulmányok, sem pedig a munka miatt nem kell más városba költöznie a fiatalnak, maradhat a szülői házban. Később azonban szeretne Budapesten egy körülbelül 35-40 négyzetméteres lakást megvásárolni. Egy ugyanekkora albérlet díja jelenleg a fővárosban 100- 120 ezer forint havonta. Az ingatlanportálokon lévő hirdetések alapján egy ilyen paraméterekkel rendelkező lakás kínálati ára, kerülettől függően körülbelül 22-25 millió forint. Ahhoz, hogy az ingatlant meg tudja vásárolni a fiatal, össze kell gyűjtenie a lakás értékének legalább 20 százalékát, vagyis a hitelhez szükséges önerőt. Ennél a példánál maradva ez az összeg körülbelül 4-5 millió forint.
Hány év alatt lehet összegyűjteni az önerőt?
A jelenlegi szabályok szerint az ingatlan értékének legalább 20 százaléka az önerő, vagyis a bankok maximum a forgalmi érték 80 százalékáig hitelezhetnek. Azonban ez csak egy felső határ, hiszen a pénzintézeteknek fontos, hogy a fedezet biztosan megmaradjon a hitel mögött. Így előfordulhat, hogy csak 60-70 százalékig mennek el. A mostani példánknál maradva adott egy 20- 25 milliós budapesti lakás, melyhez szükséges 4-5 millió forint önerő. Mivel a fiatal a szülői házban marad, megtakarítja havonta a 100-120 ezer forintos albérleti díjat. Az ingatlanárak emelkedését is figyelembe véve egyszerűen kiszámolható, hogy körülbelül 3-4 év alatt gyűjtheti össze a hitelfelvételhez szükséges önerőt. Nyilván ez csak egy példa, melyhez olcsóbb fővárosi bérleti díjat és a garzonok alacsonyabb kínálati árát vettem alapul. Persze Budapest a legdrágább, szóval ha nem fővárosi ingatlan a cél, akkor hamarabb össze lehet gyűjteni a szükséges önerőt. Vagy marad a 3-4 év, de akkor elegendő kisebb összeget félretenni havonta.
Állami támogatások, kedvezmények
Ha a fiatal párok együtt gyűjtik össze az önerőt és félre tudnak tenni fejenként egy-egy albérleti díjat havonta, akkor a fenti idő nyilván feleződik. Azok pedig, akik a közeljövőben házasságot kötnek és gyermeket vállalnak, az állami támogatásokat igénybe véve, könnyebben juthatnak saját lakáshoz vagy házhoz. Érdemes igényelniük a családi otthonteremtési kedvezményt, a támogatott lakáshitelt és a babaváró támogatást, melyek több millió forintos segítséget jelentenek az új otthon megvásárlásakor. A kötelező illeték fizetésekor is igénybe vehető kedvezmény, hiszen életkortól függetlenül az első lakást vásárlók 12 havi kamatmentes illeték-részletfizetést kérhetnek. Ráadásul a 35 év alatti első lakást vásárlók illetékkedvezményben részesülnek, amennyiben az ingatlan vételára 15 millió forint alatt van.
Az első saját otthon igazi mérföldkő minden fiatal életében, ha segítségre van szüksége az ingatlanvásárlás során, akkor forduljon hozzám bizalommal.
Molnár Adrienne
ingatlanközvetítő
képek: pixabay.com
Mindenki szeretné, ha a lakberendezői portálokon látott stílusos és hangulatos tereket otthonában csodálhatná, így sokan megpróbálkoznak a képeken látottak utánzásával.
Elsőre nem tűnik nehéznek a feladat, csak kell némi inspiráció és kezdődhet is a varázslat. Nos, többnyire gyorsan kiderül, hogy ami rém egyszerűnek tűnik, valójában nem az. Természetesen, ha a trendeket követő, tökéletes belső terek kialakítása a cél, akkor szakemberhez érdemes fordulni. Amennyiben ezt jelenleg nem engedheti meg magának, akkor sincs veszve a dolog, varázsolja ön stílusossá otthonát. Persze nem árt, ha van némi érzéke a harmónia megteremtéséhez, de hogyha nincs, az se baj, amennyiben az alábbi alapszabályokat betartja.
A zsúfoltság elkerülése
A zsúfoltság nyomasztóan hat, és könnyen eltereli a figyelmet a stílusos kialakításról. Ahogy telnek az évek egyre több bútor, kiegészítő és dísztárgy kerül az otthonokba. Azonban nem szabad azokhoz ragaszkodni, melyekre nincs szükség, ezeket évente egyszer érdemes kiszelektálni és elajándékozni. Emellett fontos, hogy a bútorok kiválasztásánál figyelembe kell venni a szobák méretét, hiszen gyönyörű a nappaliban lévő harmadik komód is, de ha nincs kihasználva, akkor csak a szűkösség érzetét növeli, szóval érdemes megválni tőle.
A kontraszt fontossága
Napjaink stílusát a kontrasztok határozzák meg, tehát érdemes kiválasztani egy színpárost és megjeleníteni a két szín közti árnyalatokat is. Ezekhez érdemes társítani néhány élénkebb választást, mely izgalmat visz az összhatásba, például türkizt vagy királykéket. Ha inkább a lágyítás a cél, akkor érdemes kipróbálni az idén is divatos púderrózsaszínt kiegészítő színként. Mindig figyelni kell a mértékletességre, tehát az utóbbi árnyalatok csak egy-két dísztárgyon jelenjenek meg, hiszen a túlzott használatuk könnyen elnehezítheti a szoba hangulatát.
Könnyedség és szimmetria
Fontos a szimmetriára törekedni, például legyenek páros darabok: egyforma párnák, képkeretek vagy éjjeli szekrények a térben. Persze nem szabad ezt sem nagyon szigorúan venni, hiszen szimmetrikus hatást kelt az is, ha a kanapé egyik oldalán egy állólámpa, a másikon pedig egy keskeny és magas könyvespolc van. Szóval arra kell törekedni, hogy a szimmetria inkább a bútorok és kiegészítők elrendezésében valósuljon meg.
Változatos megjelenés
Érdemes eltérni a megszokottól és némi izgalmat csempészni a terekbe egy-két meglepő elemmel vagy trükkös kiegészítővel. Erre egy jó példa lehet az étkezőasztal körül lévő székek esete. Többnyire színben és formában teljesen megegyező darabokat választunk a boltokban. Nos, kellő elszántsággal és némi kreativitással célszerű az egyforma székeket különböző színűekre festeni. Ezzel vidámságot, és némi izgalmat lehet a térbe csempészni, ha ez kevés, akkor a színek mellett a székek formája is eltérhet. Mindemellett a mintákkal is érdemes játszani, hiszen idén is divatosak a natúr színek uralta térben megjelenő virágminták. Ezek a motívumok jól mutatnak a tapétán és a szöveteken, de itt is fontos a mértékletesség.
A kaotikus összkép elkerülése
A fenti tippeket megvalósította, mégis kaotikusnak érzi az összhatást. Mi ilyenkor a teendő? Megoldást nyújt az úgynevezett összekötő elem, egy dísztárgy, kiegészítő vagy bútor, mely rendet teremt és összeköti a különféle elemeket. Ez lehet például egy szőnyeg vagy egy festmény, melynek színvilágában megjelennek a szobában használt árnyalatok.
Ezeket a tanácsokat betartva ön is könnyen stílusossá varázsolhatja otthonát
. Ha szeretne ingatlant vásárolni, ahol kipróbálhatja a fenti tippeket, akkor forduljon hozzám bizalommal!
Hamarosan kihirdetik a felvételi ponthatárokat és felmerül a lakhatás kérdése, amit mindenképpen meg kell oldani az őszi tanévkezdés előtt. Költözzön albérletbe vagy kollégiumba a diák? Esetleg dobja össze a család amije van és vegyenek egy kisebb lakást az egyetemhez közel? Ebben a cikkben mindhárom lehetőségre kitérek.
Nehéz bejutni a kollégiumokba
Az albérleti árak töredékéért lehet kollégiumi elhelyezést kapni, így ez a legnépszerűbb lakhatási forma a diákok körében. A kiszámítható és alacsony költségek mellett fontos szempont, hogy fiatalos közösségben töltheti az egyetemi éveket a hallgató. Többnyire két- vagy háromágyas szobákban kaphatnak helyet a tanulók, de egyszemélyes ellátásra is van lehetőség a legtöbb kollégiumban. Utóbbi ára kicsit magasabb, de még mindig olcsóbb, mint a lakások bérleti díjai.
A szinte állandóan nyüzsgő kollégiumi élet hátránya, hogy szinte nincs magánszféra. Általában többen laknak egy szobában, mely sok esetben zavaró lehet a tanulásban vagy a pihenésben. Sajnos néhány kollégiumban áldatlan állapotok uralkodnak, melyek megnehezíthetik az egyetemi éveket. Mivel jóval kevesebb hely van, mint egyetemi hallgató, a bejutási feltételek rendkívül szigorúak. A megüresedő helyekre szociális és tanulmányi alapon veszik fel a diákokat.
Költözzön albérletbe a hallgató?
A leendő hallgatóknak köszönhetően július második felétől szeptember végéig megélénkül az albérleti piac. A beiratkozási hercehurca előtt több tízezer fiatal keresi új lakhelyét, mely a kevés kollégiumi hely miatt többnyire albérletet jelent. Drágább megoldás, mint a diákszálló, de több előnnyel is jár. Csendesebb környezetet biztosít, mely lehetőséget teremt a nyugodt pihenéshez és a tanuláshoz. Emellett biztonságosabb és több lehetőséget, szabadságot ad a diáknak, mint a kollégium.
Egy jó környéken lévő, felújított, jól felszerelt albérlet, közel az egyetemhez kiváló választás lehet a diákévekre. Ráadásul a közösségi lehetőségeket az albérletből is ki lehet hozni, hiszen egy-két lakótárs könnyen segíthet ebben. Ráadásul, ha többen költöznek össze, akkor a bérleti díj és az internet költsége is megoszlik.
Albérletkeresés közben nem csak a lakás állapotát és elosztását kell figyelembe venni. A későbbi vitás helyzetek elkerülése érdekében érdemes ellenőrizni a tulajdonviszonyokat és az ingatlanon lévő jogokat, illetve utána kell járni a bérleti díjon kívüli kiadásoknak is. Mindenképpen írásos bérleti szerződést kell kötni és a beköltözés előtt jegyzőkönyvben kell rögzíteni a közüzemi mérőórák állását. Mindemellett javasolt pontos jegyzéket készíteni a lakásban lévő bútorokról és berendezésekről, illetve ezek állapotát is érdemes feljegyezni.
Saját lakás a hallgatónak?
A megélénkülő kereslet miatt az utóbbi években emelkedtek az albérletárak. Egy jól felszerelt, felújított, jó elosztású lakás éves bérleti díja milliós költségre is rúghat. Ha csak szobát bérel a hallgató, akkor is több százezres összeggel számolhat éves szinten. Emiatt a Nyugat-Európában már évek óta jellemző módszert itthon is sokan alkalmazzák. Vagyis azok a szülők, akik megengedhetik maguknak, vesznek egy lakást a gyermekük számára.
Ha több szobás ingatlanról van szó, akkor érdemes kiadni a nem használt helyiségeket, hiszen így plusz bevételhez lehet jutni. Szóval a lakásvásárlás még akkor is jó befektetésnek minősül, ha csak hitelfelvétellel tudják finanszírozni a vételt. Abban az esetben sem vész kárba a befektetett összeg, ha a fiatal az egyetemi éveket követően más városban folytatná az életét, hiszen a lakás könnyen kiadható vagy értékesíthető.
Szóval azok számára, akik megengedhetik maguknak, a lakásvásárlás hosszabb távon mindenképpen jobb döntésnek bizonyul, mint a bérleti díj fizetése. A vétel előtt mindenképpen érdemes informálódni az ingatlannyilvántartásból a tulajdonosokról és a lakást terhelő jogokról. Ellenőrizni kell az apró részleteket is, például a nyílászárókat, a csapokat és a víznyomást. Illetve még a vásárlás előtt érdemes tájékozódni a közüzemi díjakról, illetve megismerni a környéket, a szomszédokat és a közös képviselőt is.
Ha segítségre van szüksége a tökéletes albérlet megtalálása vagy az álomlakás megvásárlása során, akkor forduljon hozzám bizalommal!
Molnár Adrienne
ingatlanközvetítő
Az ingatlanok nagy értéket képviselnek, akár egy élet munkája is lehet bennük, emiatt az adásvétel folyamata gondos körültekintést igényel. Érdemes tisztában lenni a szerződésben szereplő alapvető fogalmakkal, melyek közül a legfontosabbakat gyűjtöttem össze ebben a cikkben.
Mit nevezünk ingatlannak?
Ingatlannak nevezhető az a dolog, mely állaga sérelme nélkül nem, vagy csak értékvesztéssel helyezhető át másik helyre. Ide sorolható például az önálló helyrajzi számmal rendelkező földrészlet, építési telek, épület, pince, lakás, garázs stb.
Mikor számít összkomfortosnak az ingatlan?
Összkomfortosnak számít az ingatlan, ha legalább egy 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és közüzemi vagy közcélú szolgáltatással igénybe vehető ivóvíz- és melegvíz-ellátással, központi fűtési móddal, illetve teljes közművesítettséggel rendelkezik.
Mi szerepel az ingatlan-nyilvántartásban?
Az ingatlan-nyilvántartás részletesen tartalmazza az ingatlan pontos adatait és a vonatkozásában bejegyzett jogokat, tényeket és a bejegyzésekben érintett személyek adatait. Ezekhez az információkhoz a tulajdoni lap lekérésével lehet hozzájutni.
Mit tartalmaz a tulajdoni lap?
A tulajdoni lap mindig három részből áll. Az első blokkban szerepelnek az ingatlan pontos adatai: a helyrajzi száma, címe, fekvése, minősítése, jogi jellege, alapterülete stb. A második részből derülnek ki a tulajdonosok adatai és a tulajdoni hányaduk. A harmadik blokkban az ingatlanhoz kapcsolódó jogok és tények kerülnek felsorolásra.
Mi számít közös tulajdonnak?
Közös tulajdonról akkor beszélünk, ha az adott ingatlannak több tulajdonosa van, vagyis a tulajdonjog több személyt illet meg. A felek tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az ingatlan birtoklására és használatára. Valamint ez alapján illetik meg a tulajdonosokat az ingatlan hasznai és terhelik őket az ingatlannal kapcsolatos kiadások és kötelezettségek is. Minden fél szabadon rendelkezhet a saját tulajdoni hányadával, de a többi tulajdonostársat előbérleti, -haszonbérleti és -vásárlási jog illeti meg.
Milyen jogok lehetnek az ingatlanon?
Az ingatlanon többek között tulajdon-, elővásárlási, haszonélvezeti, jelzálog-, vagyonkezelői, végrehajtási, előbérleti, előhaszonbérleti, illetve tartási és életjáradéki jog lehet.
Milyen tényeket tartalmazhat a nyilvántartás?
Ezeket törvény sorolja fel részletesen, de ide tartozik például a végelszámolás, felszámolás megindításának feljegyzése vagy a jogosult kiskorúságáról, illetve gondnokság alá helyezéséről tájékoztató rész. Ide sorolható még a bankhiteleknél és az otthonteremtési kedvezményeknél kötelező elidegenítési és terhelési tilalom feltüntetése és a bejegyzések ranghelyének megváltoztatásáról vagy a bűnügyi zárlatról szóló tény.
Mi a széljegy?
A széljegy a földhivatalnak benyújtott beadvány iktatószáma, amit a tulajdoni lapra jegyeznek fel. Ez tanúsítja, hogy az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindult, legyen szó bejegyzésről, feljegyzésről vagy átvezetésről.
Mit jelent az adásvétel?
Az ingatlan tulajdonjogának és birtokának vételár ellenében történő átruházása. Az adásvételhez szükséges szerződést írásba kell foglalni, a szerkesztést és az ellenjegyzést ügyvéd végzi.
Mi a különbség a foglaló és az előleg között?
Foglalót a vevő kötelezettségvállalása jeléül adhat az eladónak. Ha az adásvétel sikeres, a foglalót be kell számítani a vételárba. Amennyiben sikertelen és olyan okból szűnik meg, melyért egyik fél sem vagy mindkét fél felelős, akkor a foglaló visszajár. Amennyiben a vevő hibájából hiúsul meg a szerződés, akkor az eladónak nem kell visszafizetnie a kapott összeget. Ha az eladó miatt nem jön létre az adásvétel, akkor a vevő a foglaló összegének kétszeresét követelheti vissza. Az előleg is egy részlet, amit be kell számítani a vételárba. A foglalótól annyiban különbözik az előleg, hogy a szerződés felbontásakor minden esetben visszajár a vevőnek, függetlenül attól, hogy kinek a hibájából hiúsult meg az adásvétel. A szerződésben mindig pontosan jelölni kell, hogy az átadott vagy utalt összeg előleg vagy foglaló.
Az adásvétel során felmerülő fogalmak megismerése nem egyszerű feladat, ha úgy érzi, hogy eladás vagy vásárlás során segítségre van szüksége, akkor kérje profi és megbízható ingatlanközvetítő segítségét.
Forduljon hozzám bizalommal!
Molnár Adrienne
ingatlanközvetítő
Az ingatlanhirdetéseknek olykor nem sok közük van a valósághoz, csúsztatásokat tartalmaznak, melyeknek nem szabad bedőlni. Nem állítom, hogy ez minden esetre igaz, hiszen néha előfordul, hogy az alábbi állítások a valóságot tükrözik.
Lássuk, melyeket nem érdemes minden esetben elhinni.
„Optimális helykihasználású, érdekes ékszerdoboz, amit kedvére alakíthat.” Ez jelentheti azt is, hogy az ingatlan szinte élhetetlenül kis méretű. Lehet teljesen lepukkant és akár tégláig is vissza kell bontani, hogy élhetővé lehessen varázsolni.
„Kedves, barátságos, kertkapcsolatos lakás egy régebbi társasházban.” Van amikor ablak nélküli szuterénről van szó és a társasház közös udvarára való eljutáshoz több lépcsőn keresztül vezet az út az alagsorból. Vagy egy picit dohos félszuterén, melynek ablakai „remek” kilátást nyújtanak az arra közlekedő járókelők lábaira vagy az autók kerekeire.
„Teljesen bútorozott albérlet, szép kilátással.” A valóságban lehet ez annyit jelent, hogy a tulajdonos használhatatlan bútorai vannak az ingatlanban, melyeket sajnált kidobni. A szép kilátás pedig nagyon relatív kilátás, érdemes rá odafigyelni. Lehet egy jó festmény vagy rajz a szemközti tűzfalon! Vagy erdei? Vagy párizsi „franciás” – háztetős!? kép francia háztetők
„Zöldövezeti, csendes részen található ingatlan nyugalomra vágyóknak.” Számos esetben ez egyet jelent a szombat reggel hétkor füvet nyíró vagy késő este flexelő szomszéddal. Persze lehet, hogy valóban csendes a környék, hiszen távol van mindentől, valahol a város vagy a falu szélén található az ingatlan. Ráadásul nehezen megközelíthető és nem is túl biztonságos.
„Nagy lehetőségeket kínáló, tágas terekkel rendelkező, keresett lakás.” Lehet olyan is, hogy az ingatlan jellegtelen, nincs rá érdeklődő. Ráadásul olyannyira lepusztult, hogy teljes felújítást igényel, továbbá nagy belmagasságú, télen befűthetetlen, hatalmas terekkel rendelkezik.
„Retró hangulatú ingatlan, ideális első vagy legénylakásnak.” A legkisebb alapterületű, rossz kilátással rendelkező garzonlakást jelentheti. A földszinten helyezkedik el és közvetlenül a belső udvarból nyílik. Ráadásul kb a ’60-as években történt átadás óta nem volt felújítva.
„Az ingatlan környéke fellendülőben van.” Ez a mondat nem minden esetben jelent jót, hiszen nem mindegy, hogy milyen fellendülésről van szó. Lehet, hogy a dinamikusan fejlődő környéken évekig elhúzódó építkezés folyik majd, ami egész napos zajjal jár, vagyis munkagépektől és teherautóktól lesz hangos az utca.
„Fiatalos lakás, kedves, jó hangulatú társasházban a belvárosban.” Szóval a lakás a bulinegyedben található, a szomszédok pedig fiatal diákok, akik akár hétköznap is hajnalig tartó partikat szerveznek. Ez persze nemcsak a hangos zenét foglalja magába, hanem az erkélyen társalgó fiatalok reggelig tartó nevetgélését is.
„Rövid felújítás után költözhető, részleges kilátással rendelkező lakás.” A lakás lepukkant, mindent ki kell cserélni, vagyis teljes felújítást igényel. A részleges kilátás pedig valószínűleg nem jelent jót, mert pl. egy hatalmas épület eltakarja azt. A kék ég és némi zöld terület helyett csupán egy üres fal látható.
„Könnyen megközelíthető lakás a város fő ütőerénél.” Ilyenkor egy többsávos főút mellett található ingatlanra lehet számítani, mely egész nap az autók, a buszok és a villamosok zajától hangos. Szellőztetésre pedig csak az esti órákban kerülhet sor, mikor csökken a forgalom. A sort persze bármeddig lehetne folytatni.
A fenti példák jól mutatják, hogy minden apró részletre figyelni kell és olykor élni kell a gyanúperrel, hogy valami nem stimmel. Ha olyan szakember segítségére van szüksége, aki a többéves tapasztalatának köszönhetően könnyedén kiszűri a hamis állításokat, akkor forduljon hozzám bizalommal!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.