Rajzold le! Megvalósítjuk ábrándjaidat!
MIÉRT KELL NEKED EGY KITŰNŐ TERV?
Az új építésű ház terveinek komplett elkészítését tartalmazza. Az építész terveken felül az összes szakági terveket: gépészeti, elektromos, tartószerkezeti, szakértői nyilatkozatok, településképi eljárás, közműnyilatkozatok beszerzése, kivitelezési tervek, stb. Költsége hozzávetőlegesen a bekerülési költség 5-10%-a szokott lenni egy új építésű ház esetében. A tervezés költsége a kivitelezés alatt többszörösen megtérül. Amennyiben sikerül 3 m2 alapterületet megtakarítani (pl: a nem kihasználhatatlan közlekedő), úgy az a kivitelezés során 1-1,5 millió forint megtakarítást is eredményezhet egy új építésű ház esetében.
MI A KÜLÖNBSÉG A NETTÓ VAGY BRUTTÓ ALAPTERÜLET KÖZÖTT
Sokszor félreértésre ad okot a nettó vagy bruttó terület fogalma, és a kivitelezői áraknál azok ÁFA tartalma. Amikor olyan építés kerül szóba, vagy amikor éppen nincsen ÁFA kedvezmény. Ez komoly összegekre is rúghat. A nettó alapterület az épületnek a falak nélkül vett területe. A bruttó terület pedig a falakkal együtt vett területe. A kettő között a különbség kb. 20-25% között mozog.
– Egy 100m2 nettó alapterületű új építésű ház kb. bruttó 125 m2 alapterületet foglal el.
Ezért nagyon nem mindegy, hogy a kivitelezői vagy tervezői árat melyik területre vetítjük. A köztudatban gyakrabban a nettó terület van a vásárlók, építtetők fejében. Az ingatlanosok is a nettó (vagy hasznos) területet mutatják be. Természetesen ez magasabb árat eredményez. Látszólag:
– Egy 100 m2 nettó alapterületű épület 600.000 Ft költségen számolva: 60 mFt
– Ugyanez az épület bruttó alapterületre vetítve négyzetméterenként már csak 480.000 Ft-ba kerül. Pedig ez is 60 mFt (hiszen ez esetben 125m2 falakkal együtt vett területtel szorozzuk fel a kivitelezési árat)
Figyelj oda ki melyiket árazza! Mi tervezőként a hasznos területet vesszük számításaink alapjául.
Erről részletesebben itt olvashatsz: https://www.consolum.hu/hazepites-koltsegek-a-netto-vagy-brutto-csapdaja/
MILYEN LÉPÉSEKBŐL ÁLL EGY ÚJ ÉPÍTÉSI HÁZ TERVEZÉS MENETE
Tervezés tekintetében a folyamatokat négy fő egységre lehet osztani.
– Ajánlatadás és megállapodás, valamint az adminisztrációs feladatok az első lépés. Kijelöljük a tervezőt és ekkor kezdődik a tervezés
– Jóváhagyási vázlattervek elkészítése: Új építésű házad építészeti tervezését takarja. Ekkor alakul ki az épület végleges formája, építészeti megjelenése. Ekkor formázzuk alakítjuk addig, míg igényeidnek meg nem felel maradéktalanul az épület.
– Engedélyezési vagy egyszerű bejelentési tervek kidolgozása: Miután elkészültek a jóváhagyási tervek, utána kezdődik a tervezés építésjogi és műszaki tervezése. Ekkor bevonjuk a szakági tervezőket (tartószerkezeti tervező, szükség esetén szakértő, gépészet és energetika valamint elektromos tervező) )is a munkába és végig járjuk a szükséges hatósági folyamatokat. Végeredményeben a terv, ami a születik az új építésű ház építésének jogi feltételeit biztosítja (illetve bizonyos esetben akár már részben kivitelezésre alkalmas terveket is)
– Speciális szolgáltatások és kivitelezési tervek: Ekkor további részleteket adunk a tervekhez. Ezeknek bizonyos része lehet kötelező is vagy szabadon választott, hatékonyságot fokozó szolgáltatás.
Részletesebben lásd a tervezés folyamat oldalunkat:
MIT TARTALMAZNAK A TERVEK ÚJ ÉPÍTÉSŰ HÁZ ESETÉN?
Az engedélyezési típusú eljárások tervtartalmi követelményét jogszabály szabja meg, mint ahogy azt is, hogy mikor kötelező kiviteli terveket készíteni és annak mi a tartalma. A tervezés során előállítandó anyagok (egyszerű bejelentéses tervek esetén):
- komplett építészeti tervek (alaprajz, metszet, homlokzat, helyszínrajz)
- igazoló számítások (beépítettség és zöldfelületszámítás, homlokzat/építmény/épületmagasság számítások)
- utcaképek
- településképi eljárások anyagai
- gépészeti rendszerleírás
- épületenergetikai igazoló számítások
- elektromos rendszerleírás
- tartószerkezeti igazoló számítások
- tartószerkezeti kiviteli tervek (mi ezt akkor is elkészítjük, ha nem kötelező jogszabály szerint)
- tartószerkezeti szakértői anyagok (csak bizonyos esetekben. pl.: zárt sorú épület esetén, meglévő épület vagy egyedi szerkezeti megoldások alkalmazása esetén. Az alap tervszolgáltatásunk ezt nem tartalmazza)
Az ezen felüli tervek megkönnyítik a munkát a kivitelezés időszakában. Ezek lehetnek részletes építészeti tervek, gépészeti és elektromos tervek, részlettervek, lakatos és nyílászáró tervek. Ezeket az opciós árlistában látod.
További olvasnivaló: https://www.consolum.hu/haztervek-mit-tartalmazzon-egy-tervdokumentacio/
MIK A SAJÁTOSSÁGAI EGY KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZNAK?
Egyre gyakoribb az igény és az érdeklődés az új építésű könnyűszerkezetes épületek iránt. Sokan pedig tartanak tőle. Fontos tisztázni, hogy a könnyűszerkezetes épület azt jelenti, hogy az épület tartószerkezete egy bizonyos súlyhatár alatt van. Ennyi. Azt szoktam kérdezni, amikor felmerül a kérdés, hogy te a tartószerkezetben (falak, tető) szeretnél lakni, vagy az általuk lehatárolt térben? Amit ma könnyűszerkezetes épületként építhetsz, annak már semmi köze nincsen az régi csehszlovák balatoni házakhoz. Mi nyugodtan merjük ajánlani ezt az építési módot.
Részletesebben itt olvashatsz róla: https://www.consolum.hu/konnyuszerkezetes-vagy-teglahaz/
A másik, amit fontos tisztázni a tervezési folyamata némiképp eltér ennek a háznak a hagyományostól. A hagyományos új építésű házak egységes tartószerkezeti elvek alapján készülnek, a mérnökök ugyan azokból az adatokból számolnak. A könnyűszerkezetes épületek mérnöki szempontból mindenképpen egyedinek számítanak és gyártónként eltérnek. Ha ilyet terveztetsz azt kérjük, hogy a gyártót legkésőbb a jóváhagyási tervek elkészültéig válaszd ki. Kiválasztás hiányában a tervekkel nem haladunk tovább, csak külön kérésedre. Viszont az ebből adódó minden egyéb eltérés, mely a tervek megváltoztatását vonja maga után, később neked költségként jelentkezhet.
Kicsit másik szemszögből: Tegyük fel, megtetszik egy gyártó rendszere. Megtervezzük az új házad, megszületik az engedély. Építés előtt úgy döntesz, hogy mégis másik gyártót szeretnél mert az sokkal olcsóbb, mint akit eredetileg választottál. Ha gyártót módosítasz, az nem engedélyköteles változás ezért megteheted. Azonban könnyen előfordulhat, hogy a gyártó másfajta alapozást kér, így annak áttervezése szükséges. Ez idő és pénz. Ezért fontos a gyártó időben történő kiválasztása. Új építésű ház esetén fontos tudnod, hogy komplexen az egész épület működési rendszerét kell vizsgálnunk. A szakágak nehezen függetleníthetők egymástól. Ez komoly koordinációs tapasztalatot igényel készüljön a házad téglából vagy könnyűszerkezetből.
MILYEN HASZNA VAN EGY BELSŐÉPÍTÉSZNEK ÚJ ÉPÍTÉSŰ HÁZ ESETÉN?
A belsőépítész egy ugyanolyan szakági tervező, mint a gépész és a tartószerkezeteket (falakat, tetőket, lépcsőket, födémeket) tervező mérnök. Feladata, hogy a lakóteret ergonomikussá tegye, a területet a leggazdaságosabban használja ki, megalkossa a lakókörnyezeted minden részletét. Sokakban felmerül, hogy akkor mit csinál az építész. Az építész elsősorban az épület tömegét, megjelenését tervezi meg, valamint ügyel a jogszabályok betartására. A két szakma valójában kiegészíti egymást. Nem kell sokat visszamennünk az időben, amikor még építész sem kellett a házak megtervezéséhez, mégis megépültek. Lehet nem volt benne áram, vagy fürdőkád, de épület volt és lakni lehetett benne. Az idő múlásával azonban az épületeink és azok szerkezetei egyre bonyolultabbakká váltak. Ezzel egy időben megjelentek a szakterületek úgy a tervezők, mint a kivitelezők körében. Ha a legjobb minőségre törekszünk, akkor speciális szakágak igénybevétele javasolt.
Vegyünk például egy szupermarketet. Mindent megtalálhatsz, ami számodra szükséges. Van ruha is, meg kaphatsz TV-t is. Azonban, ha az igazi minőségre vágysz akkor egy kifejezetten ezzel foglalkozó szakboltot keresel fel. Az igényes tervezők ezzel szemben olyanok, mint a bevásárlóközpontok. Van bennük rengeteg szakkereskedés, de egy helyen megkapsz mindent a legjobb minőségben. A belsőépítész olyan, mint ebben a bevásárlóközpontban egy szakbolt, csak éppen az otthonod belső megjelenésével foglalkozik.
MI A SZAKÁGI TERVEZŐK SZEREPE?
A szakági tervezők nélkül az építészmérnök olyan, mint egy félkarú óriás. Az építész elsősorban az alaprajzi elrendezéssel, az építésjogi megfelelősséggel az épület külső megjelenésével és környezetbe illesztésével foglalkozik. Ahogyan nőttek az igények a történelem során, úgy az egyéb épületüzemeltetési rendszerek is egyre bonyolultabbak lettek.
Száz évvel ezelőtt még simán építettünk olyan új építésű lakóépületeket, melyekben nem volt áram, de volt, hogy fürdőszoba sem. Ma ez teljesen elképzelhetetlen. Sőt jogszabály is kötelez ezek meglétére. Azonban itt nem ér véget. Az épületekkel szemben egyre magasabb igényeket támasztunk. Ma már nem felel simán az, ha meleg van az épületben és van benn áram, valamint víz. Ma már szeretnénk, hogy legyen minden új építésű házban internet, hamarosan kötelező lesz az épület szellőztetése, de egyre gyakrabban elvárás, hogy a redőnyt is a telefonunkkal engedjük le, vagy a lámpát is onnan tudjuk felkapcsolni.
Ahogy egyre bonyolultabb épületüzemeltetési rendszereket építünk, úgy ezek egyre speciálisabb szaktudást igényelnek. Ma egy új építésű ház megépítéséhez nélkülözhetetlen:
- gépész tervező
- tartószerkezeti tervező
- elektromos tervező
- gyengeáram tervező (kamera, kaputelefon, informatikai hálózatok)
- okosotthon tervező
De ezeken felül még rengeteg szakág előfordulhatnak még az alábbi szakágak (sőt időnként kötelező)
- földmérő
- talajmechanikai szakember
- szakértők
- belsőépítész
- akusztikai tervező
- tűzvédelmi tervező
- bizonyos esetekben munka és egészségvédelmi tervező
- út és közműtervező mérnökök
Amik a leggyakrabban előforduló szakmák lehetnek.
MIT KELL TUDJAK A TERVEZŐI SZERZŐI JOGRÓL?
Az építészeti tervek a szerzői jog védelme alatt állnak. Ez azt jelenti a számodra, ha egy épületet megtervezett neked egy tervező, akkor azt mással nem terveztetheted át. És ez igaz új építésű ház esetén és épület bővítése esetén is. Ha valaki készít neked egy vázlattervet, amit aztán velünk szeretnél befejeztetni, akkor ahhoz először szükségünk van egy hozzájáruló nyilatkozatra, hogy mi az ő épületén módosíthatunk, dolgozhatunk. Ennek hiányában nem tudunk dolgozni. Ennek beszerzése a Te feladatod.
Ugyanez igaz vissza felé is. Ha egy általunk tervezett épületet szeretnél mással megterveztetni, átterveztetni, akkor a mi hozzájáruló nyilatkozatunkra lesz szükséged.
A szerzői jog továbbá személyhez kötött. Így, ha egy építész tervező távozik a cégtől, akkor a tovább tervezés jogát is viszi magával, hacsak eleve nem tölt ki, vagy a szerződésébe nem foglalja a céggel, hogy a tovább tervezéshez minden esetben hozzá járul. Erről a jogról lemondani nem lehet.
Egy szintén idevágó apró gondolat, hogy egy általunk elkészített tervdokumentáció tulajdonjoga továbbra is a miénk. Amiért te fizetsz, hogy azt egy alkalommal egy adott helyszínen felhasználhasd. A tulajdonjoga a tervnek nálunk marad.
Ennek az apró papírmunkának az elmaradásából már számos per adódott és általában elég egyértelmű kimenetellel. Ilyenkor a büntetés mértéke egy hozzávetőleg akkora összeg, amekkora bevételtől elesett az eredeti tervező. Amennyiben szeretnéd az általunk készített koncepcióterveket más tervezővel tovább terveztetni úgy annak további költségei lehetnek. Ezt esetenként külön egyeztetjük, hogy az épület módosításához való hozzájárulásnak mekkora költsége lesz számodra. Ennek hiányában az általunk készített tervet más tervezővel nem valósíthatod meg és az elkészült épületet 50 éven belül szintén nem módosíthatod!
A tervezői szerzői jog kérdése nem csak egy új építésű ház esetén érdekes, hanem minden 70 évnél fiatalabb épület esetén. Ha nincsen meg az eredeti tervező, annak megvan az eljárásrendje, miként lehet annak az épületnek a tervezési szerzői jogához hozzájutni
Háztervezés folyamata a Consolumnál
Leggyakrabban azt tapasztaltjuk munkánk során, hogy az építtetők, mikor belevágnak a háztervezés folyamatába, a legtöbb esetben nem rendelkeznek kellő információval.
Önmagában erről a témáról, órákat lehet beszélni, és nagy hangsúlyt fektetünk ügyfeleink felkészítésére. Ezen az oldalon szedtük össze a tervezés és építés alatti építész munkák legfőbb pontjait. Nézzük hogyan képzeld el egy háztervezés menetét!
ISMERKEDÉS ÉS KAPCSOLATFELVÉTEL
Első lépés a háztervezés folyamatában, hogy megismerjük egymást. Leszervezünk egy online, vagy személyes találkozót. Ez általában telefonon történik és tisztázzuk a főbb pontokat. Ha olyan szolgáltatásra van szükséged, amit mi nem tudunk számodra nyújtani, akkor átirányítunk egy megfelelő kollégához. Azonban, ha elvárásaid megegyeznek abban, amiben mi a legjobb formánkat tudjuk nyújtani, indulhat az új építésű ház tervezés procedúrája. Azaz majdnem. Előtte van még pár lépés…
Ebben a fázisban azt kérjük, hogy elektronikus levél formájában küldj meg részünkre minden birtokodban lévő információt, elképzelést (alaprajzi vázlatok, fényképek – jöhet Pinterest is – már máshol megvalósult háztervek, helységméretek, megjelenési elvárások, átfutási idő, preferált építőanyag, vagy bármi ami eszedbe jut, minden fontos lehet).
A találkozó időpontjáról egy emlékeztető levelet küldünk platform/cím megjelöléssel és egy útmutatóval a személyes találkozónkkal kapcsolatban. Ebben a levélben küldünk egy tervezési tájékoztatót is, melyet, ha elolvasol, gyorsabban fogunk haladni a személyes találkozón.
TÁJÉKOZTATÓ HÁZTERVEK KÉSZÍTÉSÉNEK LÉPÉSEIRŐL
Egy ház terveinek elkészítése komoly feladat és több fél összehangolt működésére van szükség. Ahhoz, hogy hatékonyan és gördülékenyen tudjon haladni a munka, arra van szükség, hogy bizonyos fogalmak alatt ugyanazt értsük és ne várjunk el egymástól olyan dolgokat, amiket előre nem tisztáztunk. Tapasztalataink szerint ezek az apró félreértések később vitákhoz vezethet. Célunk, hogy ezt elkerüljük és nyugodt, kellemes módon haladjon a munka. Amennyiben életed hátralévő részének otthonát kívánod megteremteni, miért kezdenél egyből egy rossz élménnyel? Ezért kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a tervezés hátralévő részében egy nyelvet beszéljünk, és megtaláljuk a közös nevezőt.
A személyes találkozónk első fázisában a háztervezés folyamatát tanítjuk meg. Ha ezt az írást itt elolvastad, akkor ennyivel is beljebb vagyunk. Ekkor már csak azokat a részeket szükséges átbeszélni, amit nem értesz teljesen. Fontosnak tartjuk, hogy pontosan lásd, mi fog történni veled otthonod megvalósítása során. Továbbá az sem elhanyagolható, hogy tudd, pontosan mit kapsz a pénzedért cserébe.
Kérdések a háztervezéssel kapcsolatosan
Ebben a szakaszban ezenfelül felteheted a kérdéseidet is. Leggyakrabban az egyes tartószerkezetek típusáról, (pl.: könnyűszerkezet, hagyományos tégla, vagy egyéb alternatív építési megoldásokról), típusház tervekről, valamint a kivitelezési árakról és a kivitelezők kiválasztásának praktikáiról szoktak kérdezni ügyfeleink.
Továbbá ekkor beszélünk még a háztervezés és megvalósítás finanszírozási módjairól és a telek adottságairól is, hiszen ezek között összefüggés van. Pl.: ha szeretnél ÁFA kedvezményt vagy CSOK-ot igénybe venni, akkor nem mindegy milyen funkciók elhelyezését teszi lehetővé a telek. Ezek mind erősen befolyásolják a háztervek elkészítésének folyamatát
Ezt a szakaszt nagyon fontosnak tartjuk. Sajnos ekkor több tárgyalás is megreked, mivel a leendő ügyfelünk ekkor kezdi el tisztán látni, hogy erre a feladatra nem áll készen. Célunk ezzel az: ne akkor derüljön ki, hogy elfogyott a pénzed, amikor álomotthonod ablakait kéne betenni. De nincs miből… Lehet fáj az igazság, de inkább fájjon az elején, mint amikor már felültél az építkezés szekerére és késő leszállni. Nem egy félbehagyott épületet láttunk már finanszírozási problémák miatt. Építész tervezőként felelősségünknek érezzük, hogy a háztervezés során felhívjuk a legfőbb buktatókra a lehetőséget és hozzá segítsünk téged a felelős döntés meghozatalához.
Sőt, ekkor bemutatjuk azt is, mit tartalmazzon kötelező jelleggel egy ház terv és milyen olyan egyéb szolgáltatások lehetnek, melyek hasznodra válhatnak. Ekkor tisztázzuk azt is, hogy a tervek elkészítésének bizonyos fázisában kinek mi a dolga, mi a felelőssége. Továbbá azt is, hogy a háztervezés mennyi időt vesz igénybe.
RÉSZLETES IGÉNYFELMÉRŐ KÉSZÍTÉSE
Amikor már nem maradt több kérdés, akkor jöhet a háztervezés következő lépése, az igényfelmérő. Ha gyorsan haladunk, akkor egyazon személyes találkozó alkalmába belefér ez is a tájékoztatóval egyetemben. Ha nagyon sok tisztázandó kérdés merül fel, akkor el szoktuk halasztani ezt egy második alkalomra.
Az igényfelmérő maga egy kérdéssorozatból áll, melyen ha végigmegyünk, pontosan tudni fogjuk minden igényedet. Sőt ha minden kérdést tisztázunk és mindenre választ kapunk rendszerünk automatikusan elő is állítja a személyre szabott árajánlatodat.
Miért csináljuk így?
Azért mert az építőiparnak van egy sajátossága. Mégpedig az, hogy minden egyes termék (értsd épület) egyedi. Egyszerűen nem létezik olyan, hogy két egyforma épület. Mert mások a talajviszonyok, ha időben később készül, mások a gazdasági környezet adottságai, vagy más vállalkozók csinálják, már más lesz a végeredmény. Egy ennyire sajátos iparágban, ahol ennyi változóval kell számolnunk a háztervezés is minden esetben különbözik, még ha úgy tűnik, hogy egyformák a tervek, akkor is.
Mivel generál tervezők vagyunk ezért minden szakági tervezési feladat részleteit felmérjük, hogy valóban olyan teljeskörű ajánlatot tudjunk adni, amiben minden fontos munkarész szerepel, nem csak az amit a jogszabály minimálisan előír. Hiszen a tervek nem azért születnek, hogy a jogszabályoknak megfeleljünk, hanem azért, hogy az otthonodat valóban meg tudd építeni.
A jogszabályok pedig valójában azért vannak, hogy egységes irányba haladjon az építőipar.
AJÁNLATADÁS ÉS MEGÁLLAPODÁS
Az igényfelmérő után pedig következik a kialakult árajánlat bemutatása. Ezt egyébként rendszerünk az igények alapján automatikusan generálja. Ekkor még szó esik, arról, hogy várhatóan mennyibe fog kerülni az épület, mennyire tudsz ezekkel az értékekkel pontosan számolni, valamint ismertetjük az ajánlat pontos tartalmát, a kötelező terveken felüli egyéb opciókat, kiegészítő tételeket és azok árait.
Ennek a fázisnak a célja, hogy megállapodjunk és mielőbb elindulhasson a háztervezés folyamata.
Ha helyére tettük a részleteket és a megrendelés megtörténik, akkor pedig alá is írjuk a projekt megrendelőlapját és egyből egyeztetetünk egy következő időpontot, amikor bemutatjuk neked azt az építész tervező kollégát, akivel a tervezés alatt a napi szintű kapcsolatot fogod tartani.
A találkozóig eltelő időben pedig a szerződés további részleteit, adatait tisztázzuk.
A projektindító találkozó
A projekttalálkozóra akkor kerülhet sor, amikor a megrendeléskor átadott díjbekérő összege megérkezett. Amennyiben ez elmarad, úgy a találkozót elhalasztjuk.
Ideális esetben a fenti három lépés egy találkozóba belefér, mely jellemzően 2-3 órát vesz igénybe.
Cserébe a munka előre ütemezhetően tud indulni és háztervek elkészítésével kapcsolatos kiadásaid is fixen fogod látni. Az elmúlt évben az általunk készített háztervek ügyében (hozzávetőlegesen 60 projekt) pótmunka megrendelés és szerződés módosítás mindössze egy esetben volt szükséges.
PROJEKTINDÍTÓ TALÁLKOZÓ
Ezen a találkozón bemutatjuk neked az építész tervező kollégát, aki a házad terveit elkészíti. Ezen a találkozón tisztázzuk a tervezéssel kapcsolatos építészeti részleteket. Pl.: az épület színe, megjelenése, ablakok mérete, anyaga, épületszerkezetek és alaprajzi elrendezés ötletei. Továbbá, ha még nem történt meg, akkor ezen a találkozón aláírjuk a tervezői szerződést. Innen indul a háztervek készítésének időszámítása. Innen számítva nagyjából 3-6 hónapon belül építkezhetsz. Az átfutási idő azonban még sok tényezőtől függ…
ÉPÍTÉSZETI TERVEK ELKÉSZÍTÉSE (KONCEPCIÓTERVEK)
Ez a fázis az, ami a legtöbb esetben az emberek fejében él, mint építészeti tervezés. Ez a kreatív munka időszaka. Ezt a szakaszt azért hangsúlyozzuk, mert lényegében itt alakul ki a majdani otthonod. Ezért kifejezetten nagy hangsúlyt kell fektetni erre a részre. Mivel itt külső tényező kevésbé zavar minket, ezért a projektindító alkalmával már elég jól meg tudjuk becsülni, mennyi időt fog igénybe venni a munka.
Mivel ez a szakasz az épület élettartamához képest elenyésző, ezért kifejezetten nem javasoljuk azt, hogy kapkodjunk. Inkább nyugodtan gondold át Te is, biztosan megfelel-e az igényeidnek a következő húsz-harminc évben az amit látsz. Te fogsz benne lakni. Persze egészen más a helyzet, ha eladásra építed, ekkor azonban más szempontok kerülnek előtérbe a háztervekkel kapcsolatban. Ekkor a profit, a megtérülés és eladhatóság a szempont.
Átfutása az épület bonyolultságától függően 2-12 hét.
A háztervezés folyamán ebben a szakaszában mindenképpen az aktív közreműködésedre számítunk. Ha lassan kapunk választ, sokat módosítasz, természetesen nincsen probléma, sőt inkább most variálj, mert ekkor még sokkal olcsóbb, mint amikor kint az építkezésen szeretnéd arrébb rakni a már megépült falat. Azonban fogadd el, hogy ekkor a tervezési időtartam is elnyúlik, szélsőséges esetben pedig a tervezés ára is emelkedhet (ha nem férünk bele a szerződéses konzultációk darabszámába)
VÉGLEGES HÁZTERVEK JÓVÁHAGYÁSA
Az elkészült háztervek elfogadása részedről nélkülözhetetlen a továbblépéshez akkor, mikor a koncepciótervek elkészítésének végére értünk. Ezt a pillanatot külön figyelem övezi a tervezés folyamán. Ez egy felelősségteljes döntés. Miután jóváhagytad a házterveket, átlépünk a tervezés következő fázisába. Ekkor egy éles vonalat húzunk és azt kérjük, már ne módosíts a kialakult terveken. Ezután a fázis után sorban belépnek a szakági tervezők, a hatósági ügyintézők a folyamatba. Ha ekkor válik szükségessé a módosítás, akkor sajnos a szakági tervező kollégáknak elölről kell kezdeni a munkarészük kidolgozását, ami számodra költséget jelent. Ha bizonytalan vagy, akkor azt javasoljuk, hogy inkább várj, gondold át mit is szeretnél, találj kivitelezőt (erre ekkor már bőven alkalmas a terv).
Amikor idáig eljutunk, mi azt kérjük tőled, hogy a háztervekkel kapcsolatosan az alábbi döntéseket hozd meg:
- milyen legyen az épület tartószerkezeti rendszere (természetesen ebben segítünk). Amennyiben könnyűszerkezetes épületre esik a választásod, úgy a gyártó nevére is szükségünk van a tovább tervezés és tartószerkezeti tervezés végett.
2.hagyd jóvá az épületed terveit. Amennyiben a későbbiekben módosítasz, úgy annak költség vonzatai lehetnek
Ennek átfutási ideje tőled függ, így ide nem írok időpontot.
ÉPÍTÉSZETI TERVEK ELKÉSZÍTÉSE (KONCEPCIÓTERVEK)
Ez a fázis az, ami a legtöbb esetben az emberek fejében él, mint építészeti tervezés. Ez a kreatív munka időszaka. Ezt a szakaszt azért hangsúlyozzuk, mert lényegében itt alakul ki a majdani otthonod. Ezért kifejezetten nagy hangsúlyt kell fektetni erre a részre. Mivel itt külső tényező kevésbé zavar minket, ezért a projektindító alkalmával már elég jól meg tudjuk becsülni, mennyi időt fog igénybe venni a munka.
Mivel ez a szakasz az épület élettartamához képest elenyésző, ezért kifejezetten nem javasoljuk azt, hogy kapkodjunk. Inkább nyugodtan gondold át Te is, biztosan megfelel-e az igényeidnek a következő húsz-harminc évben az amit látsz. Te fogsz benne lakni. Persze egészen más a helyzet, ha eladásra építed, ekkor azonban más szempontok kerülnek előtérbe a háztervekkel kapcsolatban. Ekkor a profit, a megtérülés és eladhatóság a szempont.
Átfutása az épület bonyolultságától függően 2-12 hét.
A háztervezés folyamán ebben a szakaszában mindenképpen az aktív közreműködésedre számítunk. Ha lassan kapunk választ, sokat módosítasz, természetesen nincsen probléma, sőt inkább most variálj, mert ekkor még sokkal olcsóbb, mint amikor kint az építkezésen szeretnéd arrébb rakni a már megépült falat. Azonban fogadd el, hogy ekkor a tervezési időtartam is elnyúlik, szélsőséges esetben pedig a tervezés ára is emelkedhet (ha nem férünk bele a szerződéses konzultációk darabszámába)
HATÓSÁGI SZAKMAI KONZULTÁCIÓ ÉS EZEK VISSZAVEZETÉSE A HÁZTERVEKRE
Az általad jóváhagyott tervekkel a szakmai konzultációkat lefolytatjuk. Ekkor előfordulhatnak még kisebb változások, amiket a főépítész kér, ezeket természetesen elvégezzük és átvezetjük a tervekre. A főépítész elsősorban az épület megjelenésével kapcsolatos észrevételeket tesz. Ennek a folyamatnak a végeredménye egy igazolás, amit fel kell használjunk az eljárás további szakaszaiban. Tervezés tekintetében ekkor tőled már minimális információra és konzultációra van szükség. A háztervezés folyamata ekkor már egy olyan folyamat, ami a háttérben végzünk. Ettől a ponttól kezdve lényegében önjáróvá válunk és feladatunk az, hogy a háztervek mielőbb beadásra kész állapotba kerüljenek. Azonban addig még néhány lépés hátravan.
Ezzel kapcsolatosan neked teendőd nincsen, legfeljebb annyi, hogy átbeszéljük a főépítész elvárásait és hagyd jóvá az igényelt módosításokat.
Átfutási idő: ez nagyon változó lehet. Hivatalosan 15 napja van a főépítésznek a házterveket átnézni és észrevételezni. Azonban gyakran láttuk, hogy ezzel megcsúszik. Mi folyamatainkban alapesetben a 15 napot vesszük figyelembe. Időnként előfordul, hogy több alkalommal kell menni hozzá konzultálni, de ez a legtöbb esetben nem jellemző. A projekt időbeli átfutása során ez a legbizonytalanabb tényező, amivel nem tudunk számolni.
SZAKÁGI DOKUMENTÁCIÓK ÉS GENERÁLTERVEZÉS
Amikor a háztervezés folyamatában a generáltervezés részbe belevágunk, akkor az összes szükséges szakág tervezési folyamatait kezeljük. Ebből lehet szinte semmit nem fogsz észrevenni, hiszen ekkor belső konzultációk és egyeztetések folynak. Ez a mérnöki munkarészek ideje. Ekkor legfeljebb az energetikai és gépészeti kérdések kerülnek előtérbe, esetleg, ha van már kiválasztott kiviteleződ, akkor a csomópont kialakításáról és részletekről egyeztetünk, hogy a végeredmény a leggördülékenyebben valósulhasson meg.
Az időhatékonyság érdekében, ekkor azok a tervek készülnek el, amik ahhoz kellenek, hogy a hatósági eljárások indulhassanak és jogilag feltétlenül szükséges. Esetleg olyan részletrajzokat készítünk, amik azért szükségesek, hogy a szakági mérnökök számára minden szükséges információ rendelkezésre álljon.
Ennek átfutási ideje 1,5-4 hónap között mozog, épület bonyolultságától függően.
A háztervezés ezen szakaszában Tőled ekkor azt kérjük, hogy a beadáshoz szükséges adminisztratív jellegű papírokhoz az adatokat add át és írd alá ezeket.
HATÓSÁGI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSA
Ez gyakorlatilag úgymond az engedély megszerzésének fázisa. A korábban összehangolt munkával elkészített komplett dokumentációt egy kormányzati szerverre töltjük fel a megfelelő módon. Ha az előzőekben minden szükséges papírt megküldtél részünkre, akkor ebben az esetben további teendőd nincsen. Ekkor a Te meghatalmazásodból a terveket mi feltöltjük a rendszerbe (mert hivatalosan a Te dolgod lenne).
Feltöltés után eljárástól függően 15 vagy 35 napja van a szükséges papírokat kiadnia a megfelelő hatóságnak. Az, hogy melyik eljárás alá esik a te épületed, arról előre tájékoztatunk. Általában az úgynevezett egyszerű bejelentési eljárás az, ami a családi ház tervek készítése során felmerül, de ha befektető vagy és nagyobb lakóépületet építész, vagy nyaraló esetleg más funkcióval kerül a terv beadásra, akkor másik eljárástípusok lépnek életbe.
Az eljárás típusokról mindenképpen tájékoztatunk a személyes találkozó során.
Következhet a kivitelezési tervek elkészítésének munkarésze, részletrajzok és egyéb kiegészítő tervek elkészítése. Ez további részleteket és információkat tartalmaz, amit elsősorban a kivitelező használ. Ezzel megkönnyítheted a munkáját, csökkentve a kockázatot.
HÁZTERVEK KIVITELEZÉSI RÉSZLETEINEK KIDOLGOZÁSA
A kivitelezésre alkalmas háztervek tárháza igen széles. A pontos tartalmát az igényfelmérő során egyeztetjük, de később is bármikor rendelhetsz ilyen terveket tőlünk. Tipikusan ilyen tervek:
- – részletes költségvetés
- gépészeti nyomvonal és idomtervek
- gyártmánytervek lakatos munkákhoz
- nyílászáró kimutatások (konszignációk)
- belsőépítészeti tervek
- medence tervei
- elektromos kivitelezési terv és okos otthon tervek
A teljesség igénye nélkül. Ilyen opcióból nálunk több mint 40 féle választható. Természetesen ezek közül nem éri meg mindet elkészíteni. Ezért a háztervezés folyamán ezt is részletesen megvizsgáljuk, pontosan mire lehet szükséged.
Hivatalosan pedig itt véget is ért a munkánk mint építész tervező. Legalábbis a tervezői szerződés keretein belül. Továbbiakban is fogunk tudni támogatni téged az háztervek megvalósítása során. Azonban ezek már külön szerződés részét képezik.
KIVITELEZÉS KÖZBENI MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK
A háztervezés folyamata ekkor már lezárult. Miután az építkezést jogosan elkezdheted, azaz megvan az építési engedélyed, vagy az egyszerű bejelentés tudomásulvételi papírod, már nincs más hátra, mint Építési Naplót kell nyitni és átadni a munkaterületet a kivitelezőnek, hogy hivatalosan megkezdhesse az építkezést. Ekkor a rendszer a házterveket automatikusan áttölti a Naplóba. Továbbá ekkor még feltölthetjük a kivitelezésre alkalmas házterveket is célszerű feltölteni. Az Építési Napló vezetése a kivitelező feladata.
A Napló Nyitása pedig a Tiéd.
Amivel kivitelezés során tudunk támogatni
Amivel mi kivitelezés közben tudunk Téged támogatni:
- Építési Napló nyitása vagy lezárása: ha nem tudod pontosan hogyan kell csinálni.
- Kivitelezés közbeni műszaki ellenőrzés: Ekkor a kivitelező által készített munkák műszaki megfelelősségét és szabályszerűségét vizsgáljuk, adott esetben pedig felhívjuk a kivitelező figyelmét a hibára. Ezt dokumentáljuk is. Lényegében a szemed és füled vagyunk az építkezésen.
Tervezői művezetés: bizonyos esetben kötelező. A tervezői művezető azt vizsgálja, hogy a kivitelező a háztervektől építésjogi értelemben eltért-e. Tehát, figyelemmel kíséri, hogy azokat a műszaki és építésjogi előírásokat az építkezés során betartják-e, amit a háztervek elkészítése során figyelembe kellett vegyünk.
- Kivitelezők versenyeztetése, kiválasztása: ennek célja, hogy a kivitelezői ajánlatok tartalmát összehasonlítjuk. Hiszen két árat összehasonlítani akkor van értelme, ha műszaki tartalma azonos. Tapasztalatunk az, hogy általában a legolcsóbb a végére a legdrágábbak között szokott végezni.
Ezek, amik a legfontosabbak.
Még egy információ, hogy Felelős műszaki vezetőt kifejezetten a kivitelező KÖTELESSÉGE alkalmazni. Te mint építtető NEM KÖTHETSZ SZERZŐDÉST felelős műszaki vezetővel és a tervező vagy műszaki ellenőr sem vállalhatja ezt a munkát!
Az építési projektet szereplőiről IDE KLIKKELVE olvashatsz bővebben.
A Felelős Műszaki Vezető
Még egy információ, hogy Felelős műszaki vezetőt kifejezetten a kivitelező KÖTELESSÉGE alkalmazni. Te mint építtető NEM KÖTHETSZ SZERZŐDÉST felelős műszaki vezetővel és a tervező vagy műszaki ellenőr sem vállalhatja ezt a munkát!
MIKOR MÁR KÉSZ A HÁZ
Amikor elkészült az épület, akkor már csak a használatbavétel van hátra. Fontos, hogy ekkor is van teendőd és némi pénzt ekkor is kell szánni a folyamatra. Számos papírt kell beszerezz, le kell zárnod az Építési Naplót ahhoz, hogy szabályszerűen befejezd az építkezést.
A napló zárása és átadása nem tartozik az építész tervező feladatkörébe, azonban tudunk segíteni, amennyiben támogatásra van szükséged.